Hľadanie: Szívek háborúja
zobraziť:
Bíbor szívek
Csupán színjáték?
Cassie Salazar és Luke Morrow nem is különbözhetnének jobban. A nagyszájú Cassie esténként egy austini bárban keresi a kenyerét, miközben minden álma, hogy énekes-dalszövegíró legyen. Luke újonc a hadseregben, és nemsokára harcba küldik a tengerentúlra. Számára a katonai szolgálat jelenti a megnyugvást. Egy nap azonban találkozik a lánnyal a bárban, és mindkettőjük élete megváltozik.
Cassie-ről kiderül, hogy cukorbeteg, így az egekbe szöknek az egészségügyi kiadásai. Amikor találkozik régi barátjával, Frankie-vel, ajánlatot tesz a férfinak: jobb egészségbiztosítás fejében hozzámegy feleségül, a házasoknak járó pluszjuttatást pedig felezik. Amikor Frankie nemet mond, jóképű, de idegesítően komoly barátja, Luke vállalja, hogy feleségül veszi Cassie-t, akinek fogalma sincs, mi a férfi házasságkötési szándékának valódi oka.
A Netflixen nagy sikert aratott azonos című film alapjául szolgáló regénnyel robban be a magyar irodalmi köztudatba Tess Wakefield amerikai írónő. Ebben a feledhetetlen szerelmi történetben a két főszereplőnek félre kell tennie a különbségekből adódó ellenérzését, hogy a házasságuk valódinak tűnjön... Egy tragédia hatására azonban hirtelen elmosódik a határ a valóság és a színlelés között.
Na sklade 1Ks
13,38 €
14,08 €
Bolondos Dallamok - Csőrike rejtvényei - Szerelmes szívek
Sziasztok, kicsi barátaim! Gyere, és játssz a legtutibb párossal! Csőrike és Szilveszter izgatottan várják, hogy együtt szórakozz velük! Oldd meg a rejtvényeket és élvezd az öröm hullámait!
Na sklade 1Ks
3,06 €
3,22 €
Ella háborúja
Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.
A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.
Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.
A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.
Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.
Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?
Putyin virtuális háborúja
Mi motiválja Putyint? A pénz és a hatalom iránti mohó vágynál sokkal több dolog mozgatja: fanatikus nacionalista, aki elszántan törekszik arra, hogy újra naggyá tegye Oroszországot. Sajnálkozik a Szovjetunió felbomlása miatt, mondván hogy "szétesése az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt". Nosztalgiája érthető: kiterjedését, népességét, katonai erejét és presztízsét tekintve az orosz birodalom a Szovjetunió idején állt hatalma tetőpontján.
Putyin a hatalomgyakorlás virtuóza. A téttől függően ez "kemény" fizikai erő, például páncéloshadosztályok, multinacionális vállalatok és bérgyilkosok, vagy "lágy" pszichológiai ráhatások, például diplomácia, "mézcsapda", kibertrollok és álhírgyárak megfelelő arányú, okos alkalmazását foglalja magában, hogy elhárítsa a fenyegetéseket és megragadja a kínálkozó lehetőségeket. Orosz hekkerek betörtek Hillary Clinton kampánycsapata és a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) informatikai rendszerébe, ahonnan több tízezer kényes tartalmú emailt szereztek meg, melyeket nyilvánosságra hoztak a WikiLeaksen.
A Kreml jelenlegi vezetője a legtöbb elődjéhez hasonlóan éppoly realista gondolkodású, mint amilyen könyörtelen. Tisztában van az orosz kemény és puha hatalom korlátaival, ugyanakkor folyamatosan tágítani igyekszik ezek határait. Mindent megtesz az - általa annak tartott - orosz nemzeti érdekek érvényesítéséért. Véleménye szerint Oroszország csak annyira emelkedhet fel, amennyire a Nyugat hanyatlásnak indul, és egyszerre több fronton, módszeresen törekszik e cél elérésére. Putyin virtuális háborúja felfedi, miért és hogyan teszi ezt, s hogy mindez milyen súlyos következményekkel jár Amerikára, Európára és a világ többi részére.
Na sklade 1Ks
18,35 €
19,32 €
Összetört szívek 3: A szív választása
A vonzás hatalma elől nincs menekvés
Messzire futottam előled, de nincs az az erő, ami távol tarthatna tőled. Maxon Chamberst nem lehet figyelmen kívül hagyni. Beférkőzik a gondolataimba, az álmaimba.
Emlékeznem kell, hogy nemcsak a szívemet, hanem a józan ítélőképességemet és a szüzességemet is ellopta. Amikor szakított velem, az ország másik végébe menekültem, és megesküdtem, hogy soha nem térek vissza. De eltelt tizenhárom év, és újra itt vagyok.
Maxon felnőtt. Olyan szexi, hogy az már bűn, és csábítóbb, mint valaha. Nyomozó lett, aki az életét is kockáztatná, hogy megvédje a város lakosait. De ahogy rám néz, abból tudom, hogy a szívem is védelemre szorul. Meg tudjuk javítani, ami összetört? Vagy nincs már számunkra esély?
Na sklade 1Ks
13,38 €
14,08 €
Összetört szívek 1: A szív vallomása
Még egyszer nem törheted össze a szívem! Apu figyelmeztetett, hogy ne kezdjek olyan fiúval, mint Jace Jacobs. Tudtam, hogy bajban van. Az ellenállhatatlan lázadó, aki harcban áll az egész világgal. A szívem megálljt parancsolt, de nem hallgattam rá. Gyorsan és őrült szenvedéllyel szerettem belé. Azt mondta, örökké együtt leszünk, aztán összetörte a szívemet. Most, tíz évvel később itt áll az ajtómban. Szexibb, mint valaha. Provokatív és parancsoló. Sikeres és erős. Tudtam, hogy ilyen férfi válik majd belőle. De megfogadtam, többé nem hagyom, hogy elvegye az eszem. Minden erőmmel igyekszem, de a köztünk lévő kémiát lehetetlen tagadni. A pillantásától elgyengülök, az érintése térdre kényszerít. Sejtelmem sem volt, hogy Jace-nél van a kulcs mindenhez, amit elvesztettem és ami a jövőmet fenyegeti. Most rajta áll, hogy megment, vagy darabokra zúz.
Na sklade 3Ks
13,48 €
14,19 €
dostupné aj ako:
A világ háborúja
Niall Ferguson a fiatal brit történésznemzedék egyik leghíresebb és szakmailag is legelismertebb képviselője. 1985-ben kitüntetéssel szerezte meg diplomáját Oxfordban, ahol 2000-ben a politikatudományok és a pénzügytörténet professzorává nevezték ki. Azóta oktatott a New York-i Stern Business Schoolban, a New York Egyetemen, valamint a Harvard és a Stanford Egyetemeken. Munkásságának sokszínűsége, olvasmányos stílusa, közérthető nyelvezete miatt gyakran hasonlítják a néhány éve elhunyt, Magyarországon is ismert brit történészhez, A. J. P. Taylorhoz. A világ háborúja alapján készült többrészes televíziós dokumentumfilm-sorozatot Magyarországon is bemutatták.
A XX. század az emberiség történetének messzemenően legvéresebb százada. A "gyűlölet évszázada" az első világháborút megelőző konfliktusokkal kezdődött, és a hidegháború utórezgéseinek számító háborúskodásokkal végződött. Hogyan magyarázható meg az erőszak megdöbbentő mértéke és hevessége, amikor a tudomány és a gazdaság fejlődésének köszönhetően az emberiség jelentős része jobban élt, mint korábban bármikor? Miért torkollhatott a fejlődés népirtásba? Mik voltak például a holokauszt okai? Niall Ferguson talán legjelentősebb könyvében a rá jellemző éleslátással, elevenséggel és eredetiséggel kísérli meg felfejteni, mi romolhatott el a modern kor beköszöntével. A történeti, gazdasági és evolúciós elméletek úttörő jellegű összekapcsolása révén "A világ háborúja" forradalmi módon újraértelmezi a modern kort.
Na sklade 1Ks
22,90 €
24,11 €
A király háborúja
VI. György, a dadogását rendkívüli erőfeszítéssel fejlesztő brit uralkodó II. Erzsébet apja és elődje volt. Beszédhibáját, amely súlyosan korlátozta volna a nyilvánosság előtti szereplésekkor, egy tapasztalt, ám felettébb furcsa módszereiről híres logopédus segítségével küzdötte le. Kettejük története, amely A király beszéde című könyv és a belőle készült, Oscar-díjas film révén vált világhírűvé, a második világháborúban is folytatódott: Lionel Logue, a tanár továbbra is bejáratos volt a Buckingam-palotába és fontos szerep hárult rá: támogatta a királyt Dunkerque sötét napjaiban és a normandiai partraszállás idején az 1945-ös végső győzelemig - és még azután is. Peter Conradinak, a Sunday Times újságírójának és Mark Logue-nak, Lionel unokájának könyve bőséggel merít a Logue-archívum kivételes anyagából: Lionel és tüzes felesége, Myrtle hátrahagyott naplóiból, levelezéseiből és más dokumentumokból. Remekbe szabott portrét fest a két emberről és családjukról, a Windsorokról és Logue-ékról, ahogyan együtt néznek szembe Nagy-Britannia történelmének legnagyobb kihívásával.
Vadvirágok (Ír szívek 2.)
Pamela unokahúga, Erin azért érkezik Írországból Amerikába, hogy vezesse Burke Logan könyvelését. Néhány hónap múlva azonban elfogadja Burke szerelem nélküli házassági ajánlatát és hűvös ígéretét egy biztonságos, jómódban töltött életre. Vajon el tudja-e nyerni keményszívű férje szerelmét is ez az elbűvölő ír lányt.
Na sklade 1Ks
11,48 €
12,08 €
Star Wars: A klónok háborúja - Szereplők nagykönyve
Csatlakozz a harchoz! Ismerj meg több mint 350 Star Wars: A klónok háborúja-szereplőt! A teljes körű útmutató felsorakoztatja a népszerű sorozat hét évadának lenyűgöző hőseit, ádáz gonosztevőit és felejthetetlen droidjait. Fedezd fel a részletgazdag karakterleírásokat, valamint az eddig sosem hallott tudnivalókat, és válj igazi Star Wars-szakértővé!
A Remény háborúja 1: Kibervér
A Kibervér új alapokat fektet le. Egy világét, ahol az emberek a technikának köszönhetik ugyan a jólétüket, de mégis visszavágynak a középkori állapotokba. Elterjedt nézet, hogy minden rossz dolog a modernizáció hozadéka. Ebben a világban ez nagyon is reális, mert a Kibervér bemutatja a katartikus pusztítást, amit egy virtuális, a való életben még csak nem is létező játékkarakter képes tenni az emberiséggel. A katasztrófa szinte felemészti a teljes világot, és csak egy tízéves gyerek józan megítélésén és döntésén múlik, hogy az emberiség a feledés homályába vész-e vagy sem. Milyen lenne, ha az ember nyakába szakadna a halhatatlanság? Vajon egy számítógépes vírus képes lehet a fizikai világban is pusztítani? Ha igen, milyen módon? Az elme győzedelmeskedhet a hit és a tudat fölött? A mesterséges intelligencia legyőzheti az emberi korlátokat? Ha egy szempillantás alatt minden kormány feloszlana, akkor milyen lehetne az ideális államforma? Könyvemben ezekre a kérdésekre keresem a választ.
Na sklade 1Ks
12,87 €
13,55 €
A hercegné háborúja
Néha a szerelem csak véletlen.
Ám ez esetben: taktika.
Minerva Lane csöndes, szemüveges nebáncsvirág, és mindent elkövet azért, hogy észrevétlenül meghúzódhasson a sarokban. Amikor legutóbb a figyelem középpontjába került, csúnyán megjárta – olyan csúnyán, hogy nevet változtatott, és elmenekült botrányos múltja elől. Lehet, hogy nem a nebáncsvirág a legpompásabb növény, de legalább nem szakítják le. Ezért amikor egy jóképű herceg érkezik a városba, a legkevésbé sem szeretné felhívni magára a figyelmét.
Ám végül pontosan ez történik.
Mert Robert Blaisdellt, Clermont hercegét nem lehet lóvá tenni. Amikor Minnie kitalálja, hogy a férfi miben mesterkedik, a herceg azonnal rájön, hogy a csöndesség és a szemüveg mögött valami egészen különleges dolog rejtőzik. Elhatározza, hogy felfedi a lány titkait. Ám ezúttal kiderül, hogy egy szégyenlős hajadon képes keresztülhúzni minden számítását...
Na sklade 1Ks
10,15 €
10,68 €
dostupné aj ako:
D&D - Baldur's Gate Legendák - Sárkányok háborúja (képregény)
Nemzedékek teltek el azóta, hogy Baldur Kapujának eredeti hősei megmentették a várost, és az Elfeledett Birodalmakat. Most új veszedelem kél, amit csak új hősök állíthatnak meg. Olyanok, mint például Minsc, a legendás vadász, akinek aranyból van a szíve, kőből az agya, a bölcsességét pedig egy hörcsög adja...
Vérbeli D&D történet Jim Zub író tollából, Max Dunbar grafikus tolmácsolásában. A fordítást Oszlánszky Zsolt készítette. Ez a képregény-gyűjtemény az IDW Comics Dungeons & Dragons: Legends of Baldur's Gate sorozatának 1-5. számát tartalmazza.
Na sklade 1Ks
15,30 €
16,10 €
Diana, a szívek királynője
London, 1978. A tizenhét éves Diana Spencer egy pólómérkőzésen vesz részt. Mivel a fiatal lány az ország egyik legtiszteletreméltóbb nemesi családjából származik, nem idegen tőle ez a nagyvilági közeg. Otthonosan mozog az előkelő látogatók közt, és hamarosan flörtölni kezd Nagy-Britannia trónörökösével, Károly herceggel. Kevesebb mint három évvel később, 1981 júliusában az ifjú pár és 3500 meghívott már az évszázad esküvőjét ünnepli a Szent Pál-székesegyházban.
Diana a királyi család szigorú protokolljának nem tud megfelelni, ezért a beilleszkedés mindennapos kihívást jelent számára. Bár Károly nem viszonozza szerelmét, és Diana magányosnak, kirekesztettnek érzi magát az udvarban, a szívek imádott hercegnője mégis megtalálja a maga útját. A világ hamarosan a lábai előtt hever...
dostupné aj ako:
Vének háborúja
John ?Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Na stiahnutie
5,58 €
Putyin háborúja
"Putyin háborúja" immár hosszú hónapok óta a napi hírek élén szerepel. A front és a hátország eseményeit nyomon követő olvasó előtt azonban számtalan olyan kérdés vetődhet fel, amelyekre a híradások, kommentárok nem adnak választ, vagy csak mellékesen, a megértést segítő szélesebb kontextus nélkül. Mi a végső célja az Ukrajna elleni háborúnak? Ki döntött róla? Kinek az érdeke? Miért éppen most robbant ki? Miért nem láttuk előre?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések áttekintésére vállalkozik a Putyin háborúja című könyv szerzője. Tág történelmi perspektívába helyezve tárgyalja a háború előzményeit, okait, előkészítésének módjait, a háborúra való felkészülés és felkészítés fázisait, kitér arra is, hogyan, milyen eszközökkel történt az orosz társadalom háborúra hangolása. Külön fejezet szól a háború orosz belpolitikai és gazdasági következményeiről, az Oroszország ellen elrendelt szankciók szerepéről és hatásáról, a háború folytán kialakult radikális külpolitikai irányváltásról.
Mi jön ez után? - A szerző természetesen nem bocsátkozik jóslatokba, de a bőséges adatsorokkal alátámasztott, eddig ismeretlen vagy kevéssé köztudott történelmi és politikai összefüggésekből világos kép rajzolódhat ki arról, mit is jelent "Putyin háborúja" a jelen és a közeljövő szempontjából. Ez a könyv a Progress könyvek sorozatának 24. kötete.
Vándor szívek
Kevés olyan muvelt, szép fiatal hölgy él Londonban, mint Arielle de Warenne. Ám ha tapasztalt no lenne, messzirol elkerülné Emilian St Xavier vikomtot, aki ugyan gazdag és vonzó, de veszélyes és bosszúvágyó is. Anyja révén a férfinak cigány vér folyik az ereiben, s egy napon úgy dönt, hogy gyökereit kutatva csatlakozik egy vándorkaravánhoz. Arielle-t igaz szerelem fuzi hozzá, csakhogy amikor Emilian társául szegodik, az élete tragikus irányt vesz. Sok idonek kell eltelnie, mire a sorsuk jóra fordulhat...
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Casanova - A megtört szívek szonátája
"Sokszor fizettem dupla árat azért, amit barátságnak hittem."
Szerelemért viszont csak egyszer fizetett - de az akkor nagyon sokba került. Nem csak neki.
Giacomo Casanova elfogad egy kihívást: ha elcsábítja egy velencei nemesember leányát, azzal egyúttal egy osztrák grófnő kegyét is elnyeri. A lány nagyon szép, a grófnő nagyon buja. A lánynak vőlegénye van, de az már csak ráadás, mint ahogy ráadás a grófnő érzéki társalkodónője is.
Hogy ez nem is szerelmi játszma, arra akkor ébred rá Casanova, amikor már nincs visszaút.
Velence, 1755. Mária Terézia, Carlo Goldoni, II. Frigyes, Giambattista Tiepolo kora. A mű valóságos események és írói fantázia mesteri szövevénye: Matteo Strukul a kalandregény és a libertinus regény elemeit ötvözve olyan históriát eszelt ki, amely akár meg is történhetett.
Vörös éhínség - Sztálin háborúja Ukrajna ellen
Valósághű beszámoló Sztálin napjainkig ható, kegyetlen tervéről, mely több millió ember életébe került.
Sztálin 1929-ben hirdette meg a mezőgazdaság - hatásait tekintve egy második szovjet forradalommal felérő - kollektivizációját, amely parasztok millióit kényszerítette, hogy a földjükről lemondva belépjenek a kolhozokba. Az eredmény katasztrofális éhínség volt, amely a legtöbb halálos áldozatot követelte az európai történelemben. 1931 és 1933 között legalább ötmillió ember halt meg a Szovjetunióban. A szovjet állam azonban segítségnyújtás helyett arra használta a katasztrófát, hogy megszabaduljon egy politikai problémától. Anne Applebaum a Vörös éhínség-ben azt állítja, hogy az áldozatok közül több mint hárommillió ukrán volt, akik nem egy rossz politika véletlenszerű áldozataiként vesztek oda, hanem azért, mert az állam tudatosan pusztulásra ítélte őket.
A szerző bizonyítékokkal szolgál egy régóta fennálló gyanúra: miután Ukrajnában a szovjethatalmat lázadások sora tette ingataggá,
Sztálin úgy döntött, hogy elpusztítja az ukrán parasztságot.
Az állam lezárta a köztársaság határait, és elkobzott minden hozzáférhető élelmiszert. Gyorsan bekövetkezett az éhínség, és az emberek megettek bármit: füvet, fakérget, kutyákat, elhullott állatokat. Némelykor egymást ölték, hogy élelemhez jussanak.
Applebaum műve lebilincselő olvasmány; felidézi a huszadik század legsúlyosabb bűncselekményeinek egyikét, és bemutatja, miképpen jelenthet ismét fenyegetést, immár a huszonegyedik század politikai rendjére.
A könyv letaglózó erővel, precízen írja le az iszonyatot, amelyben a rendkívüli gonoszságot túlélni igyekvő embereknek részük volt.